A jövő valósága, már ma.
Rólunk
Az 1990-ben alapított Danuvia Stúdió Oktató és Szolgáltató Kft. alapítása óta folyamatosan bővíti a portfólióját a felnőttképzés területén. Budapesti székhelye mellett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mád településen is rendelkezik telephellyel, mely a keleti országrészben vállalt szolgáltatásai teljesítését segíti.
Kezdetben általános, üzleti és szakmai nyelvi képzések szerepeltek a képzési palettán, mely a későbbiekben a munkaerőpiac (regisztrált munkanélküliek, álláskeresők) részére szakmai és nyelvi képzésekkel bővült.
Intézményünk 2003 óta akkreditált felnőttképzési intézmény, majd a jogszabályi környezet változásához alkalmazkodva 2014-től E-000755/2014 számon-, 2020-tól E/2020/000160 számon regisztrált engedélyezett felnőttképző intézményként tevékenykedik.
Képzéseinket az ország egész területén szervezzük akár az Európai Uniós pályázati igényeknek, akár ügyfeleink igényeinek megfelelően. Trénereink, oktatóink minden esetben a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelő végzettséggel- és szakmai tapasztalattal rendelkező, magasan képzett szakemberek, akik az intézmény programjait a résztvevői szükségletekkel rugalmasan összeegyeztetett, színvonalas képzéseket valósítanak meg.
Annak érdekében, hogy tevékenységeink hatékonyságát és színvonalát növelni tudjuk, a folyamatosanbővülő képzési portfóliót további szolgáltatásokkal egészítettük ki, így a képzések mellett az évek során erős és stabilan működő tanácsadási üzletágunk épült. Ügyfeleink részére a vállalati működés egészére kiterjedő szolgáltatásokat nyújtunk, ide tartozik a vállalati coaching, a humán pályázatok megvalósítása, és szakági tanulmányok, elemzések készítése is.
Vállalkozásunk 1994-től az FVSZ (Felnőttképzők Szövetsége) majd a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tagja lett.
Szolgáltatások
Képzések
Vezető fejlesztő képzések
A vezetői fejlesztés célja elsajátítani azon helyzetek kezelésének képességét, melyekkel egy vezető a munkája során találkozhat. A vezető fejlesztésére akkor is szükség lehet, ha a vezető szeretne javítani a saját maga és a beosztottjai teljesítményén, hatékonyságán vagy elégedettségén. Egyéni igények alapján kidolgozott képzési programjaink az alábbi adottságok, tevékenységek és folyamatok fejlesztésében nyújtanak segítséget:
- Vezetői készségek fejlesztése
- Munkahelyi mentorálás kialakítása
- Atipikus szervezetek vezetése
- Stratégia alkotás
- Innovációs folyamatok fejlesztése
Munkavállalói képzések
Ahogy a munkavállalói készséghiány nő, a meglévő tehetségek ápolása és megtartása egyre fontosabbá válik. A termelékenység növelésének leggyorsabb módja a soft készségekre-, az ágazatspecifikus információkra-, és a kommunikációra összpontosító képzési stratégia kialakítása, mely nem csak a hatékonyságra, hanem a munkavállalói elkötelezettség növelésére is közvetlen hatást eredményez. A részletesen kidolgozott munkavállalói képzési stratégia olyan szervezeti kultúrát állandósít mely a teljesítmény növelésére ösztönzi a vállalat munkatársait.
Vállalati egyéni igények alapján kidolgozott munkavállalói képzési programjaink az alábbi igények esetében nyújtanak segítséget:
- ágazat specifikus készségek fejlesztése
- toleráns közösség kialakítása
- csapatkommunikáció fejlesztése
- fenntarthatósági szemlélet kialakítása
- folyamatszemlélet kialakítása
- kulcskompetenciák fejlesztése
atipikus munkaszervezetek működés fejlesztése.
Digitális képzések
Digitális képzési portfóliónkat a piaci igényekre reflektálva, valamint a „Digitális és zöld átálláshoz kapcsolódó készségek fejlesztése” célkitűzéseinek szinergiájában alakítottuk ki. Stratégiai küldetésünk a hazai vállalkozások felkészítése a zöld és digitális gazdaság transzformációs kihívásaira.
Képzési programjaink a legújabb technológiai paradigmákra fókuszálnak, mint a Big Data analitika és az Ipar 4.0 megoldásai. A modulok olyan fókuszterületeket érintenek, amelyek szervesen hozzájárulnak a fenntarthatósági és digitális hatékonysági benchmarkok eléréséhez.
A programjaink célja nem csupán elméleti ismeretek átadása, hanem az azonnal alkalmazható, gyakorlati kompetenciák fejlesztése, amelyek közvetlenül támogatják a vállalkozások digitális és zöld transzformációját. Ez a tudás tőke nemcsak a munkavállalók egyéni fejlődését katalizálja, hanem szignifikánsan növeli a vállalatok operatív hatékonyságát, innovációs potenciálját és piaci versenyképességét.
Kiemelt képzési területek:
- Mesterséges intelligencia (AI) és Big Data analitika
- Felhőalapú rendszerek és SaaS (Software as a Service) megoldások
- Ipar 4.0 és automatizációs technológiák
- Kiberbiztonság
- Digitális marketing és e-kereskedelmi stratégiák
- Fenntarthatósági menedzsment
- Energiagazdálkodás és energiahatékonysági audit
- Körforgásos gazdaság elveinek implementációja
- Zöld technológiák és innovatív megoldások
A képzési portfólió eredményeként a résztvevő vállalkozások képessé válnak működési folyamataik optimalizálására, ökológiai lábnyomuk minimalizálására és a jövő munkaerő-piaci kihívásaira való felkészülésre.
Szakértői tanácsadás
Humánfejlesztés
Cégünk küldetése, hogy teljes körű humánfejlesztési szolgáltatásokkal támogassuk partnereinket a munkaerőpiaci kihívások sikeres kezelésében. A szervezeti és foglalkoztatási fejlesztési tevékenységeink révén segítjük a vállalatokat abban, hogy hatékonyabbá és versenyképesebbé váljanak a piacon.
Komplex munkaerőpiaci szolgáltatásaink az adott vállalat igényeire szabva nyújtanak megoldásokat, legyen szó akár toborzásról, kiválasztásról vagy a meglévő munkatársak megtartásáról. Fejlesztési programjaink a speciális készségek fejlesztésére összpontosítanak, így biztosítva, hogy a munkatársak naprakész tudással és készségekkel rendelkezzenek. Ezáltal nemcsak a dolgozók egyéni fejlődését segítjük, hanem a szervezet egészének teljesítményét is növeljük.
Innováció
Tudásmegosztás fejlesztése
Kiterjesztett és virtuális valóság (AR/VR) eszközeink segítségével kutatjuk a tudásmegosztás fejlesztését olyan szituációk szimulációjával, amelyekben a résztvevők biztonságos környezetben fejleszthetik problémamegoldó és döntéshozatali képességeiket.
Innovatív diagnosztika
Innovatív diagnosztikai és képzési rendszer franchise partnereként támogatjuk a vállalatokat a megfelelő munkaerő megtalálásában és fejlesztésében. A diagnosztikai eszközökkel pontos képet kapunk a jelöltek és a munkavállalók kompetenciáiról, segítve a cégeket a megalapozott döntések meghozatalában. Ezt a tudást egyedülálló, személyre szabott képzési és fejlesztési programokká alakítjuk. A rendszerünkkel nyújtott szolgáltatásaink nemcsak a munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalát kötik össze hatékonyan, de valós, mérhető fejlődést is biztosítanak a munkatársak számára. Ennek köszönhetően a Danuvia Stúdióval együttműködve a partnerek nem csupán egy szolgáltatást kapnak, hanem egy stratégiai eszközt, amellyel növelhetik versenyképességüket és hosszú távon biztosíthatják sikereiket.
Aktualitások
Feltöltés alatt…
Kapcsolat
-
Cím:
1036 Budapest, Pacsirtamező utca 41-43. 51.ép.42.lház -
Telefonszám:
+36-70/629-5988 -
Email:
info@danuviastudio.hu